A vágyaink feszülése

Ha van egy vágyunk, ami ellentmond azzal, amiről megtanultuk, hogy "nem szabad", "tilos", akkor ez a vágy belső feszültséget okoz.

Mindig próbálkozunk kitörni a béklyóink alól a vágyainkat követve, viszont belül tudjuk, hogy nem szabad, mert ez a hitrendszerünk, a családi mintánk, ezt ültették belénk.

• "Ne illegesd magad"
• "Ne lustálkodj"
• "Ne csináld ezt meg azt…"

Amikor valamiről tudjuk, hogy nem szabad… TILOS, csúnya dolog, mit fognak majd szólni, szégyelld magad, ez szégyent hoz a családra, amit teszel vagy nem teszel, akkor keletkezik egy belső ellenállás. A belső ellenállások pedig sokszor félelmet hoznak.

(holott nem is biztos, hogy bűn, amit tennél… pl.: nagyon szégyenletes a családnak az, ha terápiára jársz, mert akkor biztos baj van veled, ezért a családban bolond vagy, ezért ez elítélendő, mert mit fognak majd szólni…).

A vágyak oly erővel törnek fel, hogy oké tudom, hogy nem szabad, mégis megteszem, mert annyira vágyom rá, hogy megtapasztaljam, de belül tudom, hogy rosszat teszek vele, nem helyes (az elültetett hitrendszer szerint).

Magammal is elhitetem, hogy ez rendben van, meg sem történt. Elkezdem titkolni, birtokolni, hogy ez csak az enyém. Mégis megszereztem a vágyam. Aztán a sokadik alkalommal már a körülöttem lévőket is becsapom, bizonygatva a belső igazságomat. Így kialakul egy belső félelem, egy belső elutasítottság, hogy mégis megtudják, hogy "rosszat teszek", "rossz vagyok", így alakul ki a megfelelés, ami magával hozza a hazugságot. A környezetemnek meg akarok felelni, de mégis a vágyaimat választom.

• Kinek a hangját hallom, amikor azt mondom: "ezt nem szabad"?

A belső vágyak izgalmasak, szabadnak érezzük magunkat tőlük. Ha nincs körülöttünk megértő közeg, ahol empátiával fordulnának felénk, megértenék, hogy mi az, ami engem vezérel, onnan jöhet a lejtő. Fontos látni, hogy nem minden vágy önazonos. Vannak olyan vágyak, amik lázadásból születnek. Lázadunk a tiltott ellen, a kontroll ellen és magunkért, hogy mi döntünk. Ez a felnőtté válás egyik alapköve, az időzítés meghatározó. A tinédzserkori lázadás teljesen rendben van a leválási folyamatokban, a felnőttkori lázadás valaminek az el nem fogadása. A lázadás a felelősségvállaláshoz elengedhetetlen.

• Amit most vágynak hívok, az valódi belső vágyam, vagy a lázadásom?
• Mitől félek jobban: attól, hogy megteszem, vagy attól, hogy kiderül?
• Milyen hitrendszert próbálok megőrizni a megfeleléssel?
• Ki lennék ÉN a megfelelési kényszerem nélkül?

Itt bejön a felelősség. Nem minden vágy vezet a szabad út felé. Nem a vágyaink követése a cél, hanem azok útmutatók, hogy merre is mehetnék tovább.

• Tudatosan választom, amit teszek vagy menekülök valami elől?

A béklyóból nehéz kitörni. Nehéz bevallani magamnak, hogy ez vagyok én. Én ezt szeretném csinálni, akkor is, ha ezt a körülöttem lévők elítélik. Úgy tudsz kitörni, ha őszinte vagy először magaddal, bevallod magadnak azt, hogy tévúton jártál vagy éppen felvállalod magad, hogy ez vagyok én.

A szabadság az önazonos választásban van. A tiltás megszegése nem szabadság, csak egy gyermeki lázadás a felelősség ellen.

A bátrak is félnek. Annyi különbséggel, hogy a félelmük ellenére meg merik lépni azt, amit más nem mer.

• Mi történne, ha ítélet nélkül tudnék tekinteni a vágyaimra?
• Milyen lenne az életem, ha szégyenkezés nélkül tehetnék a jobb jövőmért?
• Mit választanék, ha félelem nélkül választanék?

Szeretettel:

Szilágyi Nóra